Tolvaj esték

vékonyka ködök sírdogálnak reggelente,
oly lélektelen a kertek szürke csendje,
és a villanydrótokon ülő madarak szeméből,
már régen porba hullt a nyár.

talán nekem is mennem kéne' már,
de vajon hol van, merre az a táj,
mely befogad, és átölel,
mint porzó bogarat a virágkehely,
hogy hártyás szárnyára simíthassa illatát.

de már csontvázzá váltak a jegenyék,
a varjaknak fekete ujjú menedék,
kár, kár, hová, hová testvér,
vigyázz, ezek a tolvaj őszi esték
örökké tartanak.

mert mindennap lopnak egy röpke percet,
azt a furcsa fényt, mit szemem terelget
erre-arra, mint apró kölykét az anyja,
mikor az, akár csak én, szipogva élni tanul.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-01 16:25:55
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-01 16:25:55