Apámért

bevallom engem űz e csalóka bánat,
az átmeneti kabátféle fájdalom,
mikor az évente egyszer látott lábak,
nyikorognak a késő őszi avaron.

a márványkriptákon tavalyi virágok,
gyors csere, majd meghatott celofánkönnyek,
és a kopaszodó vadgesztenyefákon
találgatás, ma élni, vagy halni könnyebb.

ám néhol sírdogáló öreg anyókák,
szívük most a csorduló viasznál lágyabb,
és az ezernyi pihegő csillagocskák,
mintha fénylő imákat morzsolgatnának.

ma mindegy, hogy ki volt szegény, és ki gazdag,
a gyertya mindenhol csak koppanásig él,
kőből gőgös lángot hiába faragnak,
mert egyszer azt is porrá csókolja a szél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-01 14:33:40
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-01 14:39:46