Meztelenbe mártott lakmusz
De most még meztelenebb, túl meztelen ahhoz, hogy megjelenhessék, látható vagy érzékelhető legyen. Hangulatok ölelik körül, ezekből lehet következtetni lényére. De hogy megismerhető legyen, hogy hozzá lehessen jutni, át lehessen ölelni, birtokba venni, fel kell tárni, előhívni, megfesteni meztelenségét csak hangulatokkal lehet. Ha nagyon akarja őt az ember, mert nagyon nagy szüksége van rá, akkor nem sikerül. Ilyenkor a negatívja jön elő, fehér-fekete. Kiszínesedése is csak előhang, mert tapintás el nem éri. Mégis, ilyen formájában, túlcsordulva burkán, meg tudja tenni, amire vágysz, megsimogat. Talán a kiegyezhetőség, a megbékélés kedvéért, nem lehet tudni.
Hogy mihez viszonyítva túl meztelen? Attól, hogy kitörsz és sírva fakadsz a tehetetlenségedtől, mert görcsök miatt nem tudsz nem hogy hozzá, hanem hangulataiba férkőzni. Pedig csak úgy lehet a tied. Te azonban az övé vagy. Ez nem jó, különösen akkor nem, ha feltétel nélkül vagy övé.
Meg kell valósítanod azt, hogy ne feltétel nélkül legyél az övé. Ez azonban csak akkor sikerül, ha lemeztelenedsz. Pőrévé, mit több, szeplősítetlenné kell válnod, de úgy, mint ahogy az évszakok levedlik egymást. Vagy ahogy a szél kifeslik a lég ellentétes töltéseiből.
A meztelen megkövetése pőrén sikerül, de nincs, nem létezik bőr. Olyan van, mint ahogy az asztronauta belemerül a kozmoszba, vagy mint az est, ahogy szürkül, és eltűnik a kék ég.
De nem olyan, mert nincs hiány, hisz megvan neked. De tudod, a hangulat az ára. De nem olyan, mint egy fagyiversé, csokiprózájé. Tökéletes mozgósítást kíván, hisz onnan érkezik, amiben eltűnik az asztronauta és a kék ég. És nem szín, nem hő hiánya, valószínű nem lehet nőnem vagy hímnem tulajdonságaival meghatározni. És nem transzszexuális, hanem meztelen.
De ennek a meztelenségnek, amihez hozzáférkőzni próbálsz, nem te vagy a lakmusza. Mert ahogy lemeztelenít és ahogy lemeztelenedéseddel krisztályosodsz, magadba zárulsz. Így nem lehetsz olyan pőre, hogy érzékelhetővé váljék számodra, mert csupán értelemmel ragadod meg, hisz az értelem, ha tiszta, kristályosít, s kockáztatod, elveszted pőreséged, amivé lenni akarsz, amire mindig is vágytál. Nemek következnek.
Nem szabad tiszta lenned, mert meg nem valósul, létre nem jöhet a lakmusz, s nincs meztelenség, amit megszínezhet, nem lehet lakmusszal önmagát feltárni óhajtó meztelen, nem lehetsz te, nem…
Semmi se lehet, amíg nem szólsz. Mégcsak makulátlanság sem.
A makulátlanság azért kell ide, hogy megértsd, csak magyarul történhet ez, de megtörténéséhez nem elég a nyelv. Mert túl átlátszó ahhoz, hogy meg lehessen vele festeni a meztelenséget, nem lakmusz, nem neolatin, hisz így ahogy van, lassan lefordíthatatlanná válik.
Mégsem nemzetspecifikus, ebben eltűnik, megsemmisül, mégcsak meztelen sem, hanem tudod, űrben az asztronauta, és “… fekete mezőben a Nap vakítóan lángol…˝, mely elhomályosítja a szemet.
Akár a könny, amikor a meztelenséget keresed, melynek nem lehetsz lakmusza.
Megszólalásoddal nem váltahatod meg, hisz meztelenséget nem lehet meztelenségre váltani.
Ugye megszoktad, hogy a meztelenséget kéjre váltsd?
De nem lehet, a meztelenséget nem lehet kéjre váltani, tudom mire gondoltál, a kéj nem a lakmusza. És mégis, simogatása az élvezhetőség fogalmába iktatható, de azon túl tenyészik.
Másképp, nő- avagy hímnemű, miért akarnád megragadni? A keltett vágy miatt, vagy tudni akarod, mi is lehet amit előrevetít a cím? Ott ahol a nem lesben áll, ott a meztelenség nincs biztonságban, nem fog kitárulkozni.
Mert olvasva, gondolati asszociációk, értelmi rezdülések, érzelmi vibrációk öntenek el, bevallom, ugyanez tapasztalható írva is. Nincs kétely, ebben egyek vagyunk, olyasmi is történik, mint a közösülés előtt, mikoris elemi kényszerré válik, hogy megszabaduljunk ruháinktól, hogy kitörhesen belőlünk az állat.
De ha történetesen beléd mártom magam, nem azt jelenti, hogy lakmuszod lettem.
Ez az, a történetesség. De nem aspirál szellemtörténetre, mégcsak esztétikára se, s mégis előrevetíti a szellemi történés szükségét. De hogy történjünk úgy, hogy ne törjön elő belőlünk az állat? És mit ér az, ahonnan száműzve van, már nem törhet elő?
Azt nem gondolhatom, hogy nem a világ lakmuszai vagyunk, azért amiért a történés avagy a történetlenség így tör belőlünk elő. Nem gondolhatom, hogy dolgok megtörténésünk avagy megtörténhetetlenségünk vannak, hisz ami van, legalább szóba mártva, az így veled nem üres, azaz szavakat húzni, öltözetül, hogy lemeztelenedve, lassan pőrén álljak előtted.
Nemből kilépve.
Gondolom, talán érzed: ahogy az ősz kilép a nyárból…
(a meztelenség hamvassága)
A hangulatnál mélyebb indíttatás, hol a nevek jelentősége és a személy értelme elfoszlik, akár az álomba merülés megelőző pillanataiban, hol már nem fontos, hogy kivel akarsz együtt lenni, mert megszűnt az akarat, a mindig is kényszerítő. A kényszerítés az akarat terméke. A felszabadulás öntudatlan gyönyöre jelentkezett, mert kiszakadtál onnan, hol lenni gyötrelmes. Igen, de itt a hangulatnál mélyebb indíttatásban, már túl az önkényszerítésen, a szabadság se létezik, amelyhez hozzá voltál szokva, tehát ezért mint olyan, úgy sem létezett, csak lakmusz, csak hittél benne, meztelen. A szabadságérzet itt jelentkezik, hol az indíttatás nem tudati szinten zajlik. Nem ösztönszinten, ahonnan a hangulat és így, ami a testből fakad.
Mert már nincs tested, ahonnan kivonultál, az egy barbár üvöltés maradt. Lehet nélküled lett olyanná, mert elhagytad azokat, kik már meg nem indítottak. A meg nem indíttatásban születik a kényszer. Mozgósítás sincs, a természetes bekövetkeztének folyama indult el. Az érthetőség kedvéért a természetes jellegét kellene meghatározni, de már a meghatározónál természetesebb vagy, hamvas.
Már meg nem határozhatod magad. Nincs rá szükséged, és nem feltétel nélkül vagy övé. Mert nincs kijé lenned, hisz nincs szükséged arra, hogy birtokrendszer kiteljesedésének kedvéért valakivé válj.
Vagy, és nem is álmodsz, mert az álom fölött vagy, s bele nem zuhansz oda, hol el nem érhető szeretőd már a mellét nyújtja, mert tudja, mit is akarsz. De az álomban önző vagy, mert csal kapni szeretnéd azt, amitől megfosztott a valóság, nem tudsz adni.
Nem adhatsz, mert az álmokban te vagy az, aki adományokat kapsz, melyeket azonban nem viszonzol. Nem ezért, mert felébredsz, s a kapottaktól édes az ébredés és ígéretes a nap, bódult vagy, hisz szeretőd mellei hamvaz ajkadon. Be kell vallani, ez a legtisztább, hamvas.
A legtisztább vagy ilyenkor, hamvas. Kék. Nincs szükséged beszédre. Tested illó párái…égkék.
Lehet ez a meztelenség egyik jellemzője, a mélyebb indíttatás elnyeréséért megadatott makulátlanság. Nem lehet tenni érte, magát adja, ha van bátorságod, merszed kifejteni magad. Onnan ahol mindezek a tiéd. Nem én osztom meg veled, mert akkor párbeszéd. Vagy monológ, ami még rosszabb.
Ha nem szólsz hozzám, már nem fáj. Hisz elég az, ha mindennek a birtokába juttatsz. Persze hogy te is álmodsz már. Álmodod, akárcsak én, hogy mindez a mienk, hamvasak vagyunk.
És nem tudod, de így váltunk hamissá…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-10-29 13:52:56
Utolsó módosítás ideje: 2012-10-29 13:52:56
