Hogyha magam megkettőzném,
énekem visszhangon szólna,
legalábbis sosem egyszer.
Az az apró csúszás közben,
ami alig kivehető:
lenne isten, lenne isten.
Nem tudom magam kettőzni,
vagyok ott, ahol épp vagyok,
másutt meg még sosem voltam,
nem is leszek másutt mint hol().
