Majdnem
Majdnem kitakartam a paplan alá rejtőzött,
didergő igazságot. Azon az éjszakán, én
majdnem azt akartam, amit te még nem
értesz, amit te, talán nem is érthetsz meg
igazán.
Arcodat tenyerembe temetted, és a szikrák
elhomályosultak tekintetedben, ahogy szemed
apró ráncait majdnem csókokkal szerettem,
ahogy a kráterek elmélyültek az öreg Hold testén.
Majdnem szerelmeddé lettem. Te követtél,
a semmibe követtél engem, és átszeltük
a hullámzó éjszakát, mint ki győzni, győzködni
jött a legigazabbak igazát.
Majdnem.
Ketten.
De a csókokat megint.., vissza kellett nyelnem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-09-23 20:31:36
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-23 20:34:48
