Szokvány

Elkenődött fölötted az ég.
Hervadt bizsu, snassz rajtad az ék
- szertelen nőcim, hajad őszül
hirtelen -. Tehénszemmel, őzül
bámulsz keresztül-kasul rajtam.
"Kancsalul pingált" képre rejtem
előled kis világom, drágám.

Jól festettünk egymás mellett, de
most külön(vált) tanulmány vagy te
számomra, ki eltörted dárdám,
s komédiába szőtted drámám.
Szétrúgtad szívem, majd rám hagytál:
egy jégkockaformát (szar fagy-tál;  
az ikeába visszavittem.)
                   *
S félcédulán egy lapos pardont:
„Bocs, a doki felírt most pár dont!
Utálatos lettél, kedvesem,
akár nevedben a kedves: (e)m.
Nézd! Hozzám itt isten; hozzád ott! 
Szeresd helyettem a hazádat!
Ne ábrándozzál, ábrázoljál!”
   
Jó! leföstlek mint margarétát.
Dehogy! mint pudvás marharépát.
Számban keserűn mar a cser épp:
te banya! Aranyvirágcserép
zúgjon fejedre, salamander
cipőben lép át salamander
rajtad; az én mágiám: fehér!
                    *
Tehénszemű voltál, mint Héra,
rossz asszonyállat, tán kiméra
természetével ismerkedtem,
míg veled (bárhol) incselkedtem;
tizenkét éven keresztül!
Általad feszülök: keresztül.
Pogányként mondom: a Krisztusát!

Húsevő bambiként bámultál,
degeszre-laktál és elmúltál.
Emlék! Mű talpazatra fagytál.
Gonoszul firtatod: „Netán fogytál?”
Hangod táblára nyomott kréta,
zörögsz, mint törött csontrakéta.
Gaz véletlen! Gáz találkozás.
                                     na pá!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-19 15:21:40
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-19 21:36:05