A homokba írod a szavakat.
Kiismerhetetlen arcok körülötted,
csak ülnek a napernyőik alatt,
hús-vér szobrok,
vakon és süketen,
közönyösen.
Némaságod nem számít.
Olvasod a verset,
tökéletesen szabad vagy,
Istennel társalogsz.
Aztán a víz elmossa az írást,
akár az idő
a ritka, csodás pillanatokat.