Szív, szél, ütés


Lobog a szél,
a szobában vihar van.
A falak között kavargó viharban
dobog a szék.
A kármin
párnafelhők lúdbőrből tépett
tajtékján felbőg és megragad
akármin
az iszony.
A szobában vihar van,
vihar bizony!
Zárva az ablak,
és mégis huzat van,
a huzaton gomb,
a belében paplan,
cirádás kéjjel hímzett gomolyfelhő.
Éjjel a tollfosztott,
ma éjjel eljő!
Haragvó úr száll,
netten és kinyaltan,
Lobog a szél,
a szobában vihar van.
Az időt a prímása rángatja, tépi,
senki nem érti,
mindenki méri!
Szőnyegbojt kérészraj tátog az iszapban,
lobog a szél,
és legbelül vihar van!
Új a sarki lámpa,
északi fényt ad,
dühöngő rikoltás tépi fel a véknyad,
vízköves égbolton szikrakígyó vedlés,
redős tüdején tajték a derengés.
Haragvó úr jön,
netten és kinyaltan,
Lobog a szél,
lobog és vihar van.
Szárnyas anyába csavarodott téboly
az erezett deszkákban szívekig szétfoly!
Véridomok között feszengő delfinek
nyálkás orrgödre mélyén ki érti meg
félelemtől szünetig
rágott szavam?
Ó!
Darál a cezúrafaragó,
mert ma van!
Ma lesz!
Még mi vagyunk divatban,
de
valami
lobogva zokog a viharban.
Felénk tornyosul a haragvó netten!
Barlangba bújunk,
szobánk az egyetlen.
Ágyaink lábánál remegünk riadtan.
Köröz felettünk,
míg bennünk vihar van.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-16 15:16:24
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-16 18:17:31