Látod fiam..

Látod fiam, hamar jött el az ősz,
nem hívtam, mégis betolakodott
nyirkos hűvösével szobámba,
eszembe juttatva eddigi életem,
felidézve az okot, amiért mostanában
bősz eltökéltséggel a múltban utazom,
elgondolkozom, mit tehettem volna jobban,
s olykor mit rontottam,
milyen töretlenül hittem
megismételhetetlen önmagamban.
Sejtjeimből faragott szobrod,
a büszke szülő piedesztáljára emelt.
Húszéves voltam, mint te most,
gyerek-anya, anya-gyerek.
de mára, kicsi fiam hová tűntél,
talán a felnőtt férfi szilárd burkába zártad.
Kereslek, tudom, megtalállak,
még benned él,
de szögletes lett arcod-lelked,
mikor történt, hogy az áradat,
az a fenevad,
elédesgetett tőlem, nem tudom,
de remélem te leszel,
ki engem utoljára burkol
meleg nyugalom-takaróba,
és te fogod majd a kezem,
mikor befogad a végtelen.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-11 11:10:18
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-11 11:10:18