Fel

Én se voltam mindig így,
Hogy ezek a viharszerű dolgok felkavartak s kavarodtak bennem.
Mindegyik fekete, mint éjszakai szembogár.
Azt mondtam örökké,
fel-fel!
(borultak gondolatok),
Fel-fel!
(borult valóság),
Fel-Fel!
(borultak az érvek az okok és az okozatok)

Minek is áruljam el magam, ha beszélhetek másról.
Minek beszélnék magamról, ha elárulhatok mást is.

Ami kívül van, az csak a látszat,
De hát én kifordultam önmagamból...
És most akkor mi marad belül?
A por idővel semmivé vegyül.

Csak olyan kis kopott akarásféle,
Hogy a karmikus pókerszettem jól osszam le.
Felesleges törjem magam - nem látom a lapokat...
Sötét titokként szenderedik ujjaim között...

Minek is áruljam el magam, ha beszélhetek másról.
Minek beszélnék magamról, ha elárulhatok mást is.

Ami kívül van az csak a látszat,
Mire kifordultam önmagamból,
Rájöttem, hogy befele kell figyelnem,
S most nem látok semmit,
csak port.

Most félútnál gondolkozom erősen, akarok-e Feljebb szakadni a valóságtól
Feljebb szakadni, hogy mint szégyellt seb mutassam gennyedző férgeim
feljebb-Feljebb!
Tárni sötét kazamatákat,
feljebb-feljebb
ereszkedni a valóság lápszagába.

S minél jobban tekintgetek körbe annál kevésbé látok bármit is.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-11 17:22:06
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-11 17:22:06