Elégia édesanyámhoz





Ha kő sebezte meg a homlokom
Te bekötötted, és elringattál szépen.
Míg azt dúdoltad: - aludj gyermekem..,
óvón takartál, ha hideg volt az éjjel.
Ha bántás ért, harcba szálltál értem,
és mindig akadt nekem egy jó falat,
egy új cipő, egy jó meleg kabát.
Egy-egy könyv is, mely százezer csodát
mesélt nekem egy messzi, más világról.
Aztán felnőttem, most fél-országnyi távol
van közöttünk. - Ha ritkán hazatérek,
becsengetek, s a hosszú kerti úton
Nyolcvanhat évvel fáradt válladon
bot támaszoddal a kapuig botorkálsz,
örömmel szólítsz: - megjöttél fiam,
már vártalak! Jól vagy? Gyere és egyél..,
és elém rakja mindenét szegény
csendben hallgatva gondom és bajom.
Ha én kérdezem, csak annyi a panasz:
fiam a lábam..csak az ne hagyna el!
Gyorsan elfut a néhány röpke óra,
mennem kell -  és ő jó utat kíván:
- aztán szólj fiam, majd ha érkezel..
és késő estig a telefonra vár.
Az évek mennek, én egyre jobban félek,
hogy egyszer eljőn az a végső pont,
mikor süketen búg a készülék,
és nem veszi fel többé a telefont.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Olvadt szárnyakkal (Magyarország, 2008)
Kiadó: Sylvagraph
Feltöltés ideje: 2012-04-21 11:37:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-21 11:37:32