sosztakovics (utolsó változat)

Házak hideg omladékán állsz,
fejed a felhők felett,
füledben olvadt érc,
és véred lassan pereg,
akár a homok.
A sovány szél
templomkaput csapkod.
Közben titkosírást tanulsz,
cserépszilánkokra jegyzed naplód.
A fekete sivatag egyre nő,
a zeniten belefeslik az égbe.
Ahogy megaláztatásod kezdődik
egy keleti dallamot
fele tempóban hallasz viszont.
Mintha csak
önmaga árnyéka volna.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-16 19:02:14
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-16 19:02:14