sosztakovics (végl. verz. 2)
Házak hideg omladékán állsz,
fejed a felhők felett,
füledben olvadt érc,
és véred lassan pereg,
akár a homok.
A sovány szél
templomkaput csapkod;
közben titkosírást tanulsz,
cserépszilánkokra jegyzed naplód.
A fekete sivatag egyre nő,
a zeniten belefeslik az égbe,
megaláztatásod kezdődik.
Egy kő alól illan az árnyék,
magad a helyébe, mint lassú gyík.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-03-27 20:02:30
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-27 20:03:26
