mert minden ébredés
beteges kényszer és valahogy
elvesztél a gyorsan forduló napok között.
csak önmagadban villogsz.
most nincs időd, hogy túlélj
a nappalok fénytelen küszöbén.
két ölelésben, karjaim közt
egyszerű emlékké változol és folyton
megriadsz ahogy bőröd alatt
az érthetetlen ábrák mozognak.
