úgy álltam
Úgy álltam a fal tövében,
mint egy darab föld.
A nap körbebolyongott.
Én el-elnéztem árnyunk, megkerült-e végre,
de elmerült az éjbe konokon.
Felzendült a csend alól az ebek fogas csaholása,
és úgy éreztem ez a zaj...
míg egy macska el nem illant.
Szorítva, nyomta, összefogta egyik harapva másikát,
így mindegyik a másiknak fogja.
Csak ami van, az ami rág.
Csak ami nincs, az nem ragyoghat.
Ami a múlt, az lesz maga szobra,
s mit találhat egyre magasodva?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-02-10 09:09:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-10 09:09:32
