úgy álltam

Úgy álltam a fal tövében,
mint egy darab föld.
A nap körbebolyongott.
Én el-elnéztem árnyunk, megkerült-e végre,
de elmerült az éjbe konokon.

Felzendült a csend alól az ebek fogas csaholása,
és úgy éreztem ez a zaj...
             míg egy macska el nem illant.

Szorítva, nyomta, összefogta egyik harapva másikát,
így mindegyik a másiknak fogja.

Csak ami van, az ami rág.
Csak ami nincs, az nem ragyoghat.
Ami a múlt, az lesz maga szobra,

s mit találhat egyre magasodva?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-10 09:09:32
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-10 09:09:32