Próza

Akár egy gyermek vagy idióta –
minden alkalommal olyan,
mintha először tenném, amit teszek.
Nem segít rutin, családi hagyomány –
eredetiségre vagyok ítélve,
még magamhoz képest is.
Bármit teszek – egyszeri, egyedi,
hiába erőlködne a Világegyetem, hiába.
Vagy folyamatosan kortyolgatok a Léthéből,
vagy az amnézia csak úgy,
belső kiválasztásom eredménye.
Néha elgondolkodom, hova is megyek haza,
ha még nem voltam itt soha,
akkor otthonomnak mondhatom-e.
Egyesek szeretetükkel zaklatnak,
mások a ráismerés örömét próbálják rajtam,
de nem segítek, esetleg olykor, szánalomból.
Bár azt is csupán valamihez képest lehet.
Már-már elrettenek, Úristen,
mi van, ha ezzel más is így van?
A memória a gyöngék ópiuma.
Bátorságom mostani és megismételhetetlen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-14 22:49:10
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-14 22:49:10