Szomorú idegen

a ráckevei híd alatt hevertem,
számban bánatom bére borom,
már este volt a túlpart csupa korom,
a víz valami furcsa nyelven
fecsegve, átbukott a kőhányásokon.

és mintha kérdezne tőlem ezt meg azt,
ki vagy te szomorú idegen,
az ilyeneket nem látom szívesen,
neked csak a szél nyújthat vigaszt,
ahogy bluest huhog az üres üvegen.

menni vagy maradni, úgy húz a mélység
ott lenn feketék a csillagok,
mondhatnám nekik, megjöttem jónapot,
egyikről a másikra lépnék,
hogy ne hagyjak az iszapban lábnyomot.

így sosem tudnátok merre tüntem el,
bár senki sincs aki keresne,
már ring a folyó meder tenyerembe',
és minden fodor engem kérlel,
induljak vissza velük a hegyekbe.

pedig nagy álmos óceán a lelkem,
telve ilyen fattyú folyókkal,
elkeveredve az édes a sóssal,
olyan ízű mint te szerelmem,
ha távolodsz tőlem hófehér hajóval.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-14 17:37:35
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-16 00:10:40