Kín-szonett
Vijjogva vájok petyhüdt ráncaimba,
ujjam karommá görbítette a kín,
táncba hív, ajkát nekem nyújtja csókra,
tátott, jaj-kiáltó ajkam, bíborszín.
Itt van, szutykos tócsában lépte nyoma,
arcának tükre pályaudvari sín,
utazó vidámparkban egy körhinta
tengelye, csikorogva sorsomon sír.
Múmiává száradó hittel fekszem,
az ágy lábán csorgó lélegzet megáll,
látom ajtómnak feszülő homlokát.
Szeme éj-selyem fényét falra festem,
keze suhanó sóhaj vállamon tán,
úgy várom a nagy végzet-akrobatát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-12-21 05:25:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-21 05:25:25
