Megfontolt, higgadt sorok


Az ívek szélét szeretem, amikor már nem.
Visszanézve, mikor talán még másként lesz.
Az indulást, akár egy lépést se, mind szegényít.
A röppályák rabsága nem világom; nem hiszek én
a gravitációban, mégis mindig rajtam gyakorolják.
Az autóvezetés mágiája nem hozza vissza, mi elmúlt,
a visszapillantó tükörből nem lehet vezetni, fékezz.
Mielőtt beülnél, bármely kocsi a tiéd lehet, miért
kockáztatnád azt az egyet, melyben megbírságolhatnak.
Ülj át másikba, vagy keress rakétát, fújd fel kerekét,
Fúvókáit tömítsd el. Értesz hozzá. Te teremted.
Aztán vedd válladra, és meséld el, merre jártál.
Miközben körbe jársz, valld be, célod van, karnyújtásnyira.
Ahogy nőttél, karod is nőtt, de összement a láthatár.
A bölcs már itt eléri, amit csak ott lehet, nem siet.
Az ívre néz, és szánja a madarakat. Megannyi élősdi
rajtuk, ahogy odafönn húznak. Nekik is a láb a legfontosabb:
legyen mire leszállniuk, ha elfáradtak. Fáradt vagyok,
röpülnék. Csupán elindulni kéne. Lépés röppályám felé.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-06 20:29:43
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-06 20:29:43