Nem gyújt estére lámpát

ajtó, ablak sorra bezárul,
sárga levél kereng a fáról,
kúrtul a nappali világos;
kertvégen magányos,
kókadt virág;  ez itt az
őszvilág végtisztessége;
részekben pusztul, aludni
indul, elpihen télre a
teremtő erő, meg- meg
kísértve még bágyadt
vágyait az éjszakának;
holnapra kelve hűvösebb
napok járnak, a ház-
tetőket vastag dér lepi;  
akár az ember, az idő is
megszenvedi az elmúlás
társtalan magányát;
nem gyújt estére lámpát,-
mert nincs miért- a hold...

                                              

         2011 novembere







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-25 10:49:55
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-25 10:49:55