Foszlásnak indultam
Ha nyakamat felnyitottam
És gégecsövem kilógott
Kihúzom a forró gerincoszlopot
Cafatra robbantom színes velőm
Tekervényeit senki sem szerette
Legalább magamat felakaszthatom vele
Kiégett betűim a papiról eltűnnek
Szétfoszlik a szélben
Elég a forrón kavargó sötét éjben
Ahogy égtem én is, míg kicsit éltem
Örökre felforrt a vérem és széttépte
Puha rothadt húsom, féreg lepte
Acél, agyamat kilyukasztva szalad
A golyó, a forró sebes kés éle
Gyenge vénámon vajon fél-e?
Ha darabjaim már szétszóródtak
A Kurta világban ahol a té a vé
Úgy válok én is semmivé!?
Korán kivénhedt lelkem
Mint katona a kevlárban
Páncélt lel a Halálban
Vörös virág szirom az átkozott
Szélben fél és csapódik falnak
Addig míg a dögök felfalnak
Elemésztett ész tett
Engem a végsőkig felemésztett
Elborít a rühös végzet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-11-21 00:21:32
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-21 00:21:32
