Csókoltam

Én csókoltam keserű mosolyt,
hegedűsikolyt, amit ívelt szád.
Eget mely hajadban bujdokolt,
harangokat mert kongásuk fájt.
És vándorok ezüstös ízű leplét,
városok hajnalt izzadó tornyait,
kezemre hullt apró lepke lelkét,
selyemgubójába felejtett álmait.

Én csókoltam csókokat éhesen,
őrjöngve viharként nyögte a táj,
érdes ajkamon szótlan késeket
esők húrjait fente élesre a nyár.
És arattam vele ostobán mezőt,
mert elnyelte bőröd édes illatát,
ezért, bürökszagú üres temetők
lettek a reggelek párás ablakán.

Én csókoltam megfáradt kínokat,
rongyos szívet kacagva bűntelen,
még élve előre megásott síromat,
mert bántott valami fura sejtelem.
És kendőt amelyel felkötik állam,
szemed tükrében fakuló arcomat,
semmit amit a mindből csináltam,
pazar rámhordott sáros virágokat.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-18 03:55:54
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-18 03:55:54