Magány

fekszem az ágyon,
magányos és kiszolgáltatott vagyok,
mint utolsó mosdatás előtt a halott,
nem tudom mi ez,
hallgatom, ahogy az ablakon eső neszez,
mintha apró angyalok ujjai dobolnának az üvegen,
és a szívem csak dobog hidegen,
idebenn, idebenn, ki ez az idegen aki nem fizet lakbért,
vért sem pumpál, ami bemegy az bent marad,
megalvad, megfagy, lassan elhal az agy,
fénytelen a szem, mondom, fekszem,
vajon ki köti fel majd állam.

nálad vagy nálam kérdezted tegnap,
közben úgy bújtam hozzád, mint aszfaltrésbe a barackmag,
gyökereim gyönyörű bőrödbe vertem,
egyre mélyebben míg szíveden nem hevertem,
mint valami magányos pásztor kint a messzi réten,
elmélázva a lüktető sötétben,
és imakönyvbe való dalt kerestem lelked zsebeiben,
mert talán feladtam azt hiszem,
és csak ráztam, ráztam nyomorúságom csorba bögréjét,
lám, a koldusok legszebbike.

mint a locsolóslag a kertiszék lábát, úgy ölellek,
Laokoón csak mostohánk, mi két ártatlan gyermek,
szólj ha zörejt hallasz, fegyvercsörrenést,
ugye mi meghagyjuk töröttlábú lovunk életét,
és táncolunk, a rettegett jégkorszak előtti utolsó pár,
kifulladásig kapkodó ölelkezések, csorranó édes nyál,
lehet nem is eső neszez az ablakon,
fekszem az ágyon hallgatom, hallgatom,
és heverek saját mocskomban, oly tisztán,
hogy szinte átlátszó árnyam.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-12 17:25:36
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-14 07:41:35