ennui

törten szét figyelmetlenül
csöndben önmagába
süllyedés ahol csak
a nagy űr honol most és
tétován szótlan
papírlapok és csöng

a lélek mélye belül
zavart tébláb míg
eget veri az éhe

de arról fogalma nincs
hogy mire meg az
miképp érhető el

bár tele van róva jelekkel
de igen keszekuszán
értelmezhetetlenül
átírva és át újra széles
radírozott sávok pókhálós

és légypettyes sarkosított
ráncok totális leblokk
tehetetlen feszültség ha

a felettes én figyelme ellazul
nem tud nincs ereje épp
látszatcélt programot jelölni

s elereszti a gyeplőt támad
a baudelaire-i ennui a spleen
a lét fáradalma kínja

a felszín mögötti űrrel a
lekopó foltokban hámozott
festék alatti vigyor

izoláltan roppan össze percre
órákra s másra semmire nincs kedve
csak mozdulatlanul nézni maga elé

feszülten mint számszeríjon
a fölcsigázott húr

bár se híre se hamva vesszőnek...
a kéz önmagát tördeli
arra a napra neki már annyi

S lehet kinek egy egész élet






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-04 19:05:29
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-05 16:05:59