Valahol blues
Nekem minden pillanat egy keserű állomás,
és lágyan ringatózó vonatok a percek.
Milyen kár, hogy magamból sosincs kiszállás,
mert valamit mindig a peronon felejtek.
Most is, ócska bőröndben velúr magányom,
néhány lyukas zokni, szétfeslő nagykabát.
Emlékek hevernek minden hasadáson,
őrizve a megérkezések rettegett zaját.
Már az éji táj tántorog messze velem,
és ha nagyritkán megálljra vált a szemafor.
Akkor látom, mily szomorú, fénytelen,
szemem gőgös kupéjában a lámpasor.
Kár ezért az útért, mert egyirányba szól,
és csak röhög rajtam a váróterem.
Mert nem vettem jegyet, ezért úgy spórol,
hogy szívem lyukasztja ki a végtelen.
Tudom, eljön az idő mikor le kell szállnom,
végállomás, a valahol repedezett betonja.
Majd szél bontja vörös virágom a talpfákon,
és a kerekek bluesát hörögve hajamba fonja.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-10-02 12:01:29
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-02 12:27:06
