Szerelem, szia!
Szia szerelem te egyetlen te szent...
illatod az élet ízed tapintásod
az istenektől áldott...
Ki küldött mondd... az Elízium
mezőiről, s mégis, mekkora űrön át
hogy nullára csökkennek a távolságok -
hát ki gyújtotta e tüzet hogy
loboghat itt oda-vissza ekkora vágy...
feloldódik a térben vérfüstöt
okádva remeg, inszubsztanciálissá
válik mindenféle ágy, a tér
ringat s mint gordiuszi csomó
a tagjaink, az erek hálózata -
folyamatosan ráz engem s téged az áram
dobál fel-le minket testeink vihara
s a lelkeké... micsoda tobzódás és
mekkora harc minden ellenére -
akadályfutás és dac...
hogyhogy ilyen harmóniában
e kibékíthetetlenül
ellentétes pozitív és negatív vérek...
Néha szinte desztillált tiszta
vágyat szállítanak a vénák s az a
dühödött izgalom mivel a
dübörgő artériák teltek...
Dalok dala énekek éneke évek
élete életek évekre évek után
életeink kezdete s a vége egyszerre
dühöngőn fék és végtelen –
ha nem csókolsz meg még sokáig
még meghalok itt neked valamelyik délután…
2009 - 2011
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-26 18:00:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-26 18:00:45
