Gombolydudva, út…

            (Sziveri utalásokkal tele)

Döcög a troli velem döcög a troli
meg megzökken mint a spulni amiről
életem cérnája cinezett egéről le végét
járva gombolyodva tündököl rángva
ráncigál ránt kétrét akár a mosolyod
utáni mélt- s váltatlan elutasításod
gyomron mint nehézsúlyú ököl a lát
szatszerelmed a pokolra peregtet mit
itten az elnyomás a nemzeti gyűlölség
mind arctalan és tömeg… többet ártasz
Te nekem egyedül – sztaniolba csomagolt
cukros-csokis ez a méreg hisz
csókokkal elegyül Júdás szent
volt hozzád képest testesült jóság –
fel nem érhetett ilyen árulót
Ráadásul ily gyönyörű nőben…

Ó ebben a fagyban hogy mekkora a hő
tőben vágtad le a lábaimat a
karjaimból vagdalthúst daráltál
kilúgoztad a lelkem s kiteregetted
száradni a szélbe míg száraz repedezett
és üres hólyaggá nem vált –
semmi értelme hogy éljek
de távol tartja tőlem magát
a halál is a lét rám dőlő
szakadó profán katedrális
és átvert minden úgy hiszem
semmit nem viszek sehová innen
és még csak kór se kell hozzá
bár elég ez a kor és az hogy oly
ritka a csókod – a következőig
már az emlék is csak szélfútta por

Hát tán mégiscsak távozni kéne

(Mondjuk lábak nélkül és sántán…
de igencsak messzire babám!)

2011-09-17






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-22 19:34:57
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-22 19:34:57