Betemetnek a markolók


Hogy írjam le, hogyan fáj nekem az élet?
Hogy írjam le, miként érzem panaszát a térnek?
Utcák, házak, emberek, repülők összekötnek terveket.
Persze, menni kell, kedves sorstárs testvérem,
én is éreztem reggel, mennyire nem éri meg
piramist építeni a fáraónak. Ne halj éhen, de menekülni ne tudjál.
A haszon nem lehet más ekkora árversenyben,
vagy adócsalás ,vagy mások kizsákmányolása,
vagy állami támogatás. Ki van kötve a ló a tűző napra, víz nélkül.
Módos gazda, téged kötnélek oda egy napra, Szegény ló, minden nap,
én pedig tehetetlen vagyok, nem olyan ez, mint a világ maga?
Apróságokban is ott a Sátán. Állatokat bíztak emberre.
Mekkora hiba! Egy nő képes megmenteni egy férfit.
Másnak adom, mert nem engedem magam szeretni,
mert ez nem én vagyok, csupán romjai vagyok önmagamnak.
Bizonytalan próféta. Elszállt pillanataimban
azt gondolom, azért vagyok ilyen ballada, hogy veletek legyek igazán.
Egy valóságban dobbanjon a szívünk a nyomorultakkal.
Aztán meg egy sima vesztes leszek.
Betemetnek a markolók.

  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-13 17:48:08
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-13 17:48:08