Minden költészet

Minden költészet: a rongyba csavart lábú
öregasszonyok a temetők kapui előtt,
mikor barkát árulnak az olvadó latyakban
és kendőjükön szürkés penész a köd.
Szemükben végtelen szomorúság,
pedig ahonnan jöttek, már ébrednek a folyók,
és a szél mosolyától szabdalt jégtáblák
kongnak, mint vízbe fúlt falvak templomtornyai.

Minden költészet: az otthon hívó szava,
mely a szállingózó hópelyhekkel érkezik,
és magukkal hozzák az elveszett föld illatát,
a nyitva maradt kertkapukat,
a kővévált mandulafák keserűségét.
Mégis, mindez dallá lesz lila ajkukon,
és összekeveredik kötényeikben,
az idegenektől kapott bánat filléreivel.

Minden költészet: a hajnali indulás,
a batyukba csomagolt házak füstjén
kanyargó, sohasem lesz megérkezés perce,
vonatok sóhaja az ismerős tájon,
hol az alázuhanó égből tengerek nőttek.
De halottaik már ladikokban várják őket,
hogy átevezzenek a másik oldalra,
mert ezen a felén többé nem nyílnak virágok.



( a ledózerolt erdélyi falvakért)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-27 22:33:32
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-27 22:51:13