Nézz vissza, angyal

Nincs bennem vers, ami átölelné lelkem,
csak pár kopott szó a számban, de az is fog közé szorult,
talán azért, mert tegnap láttam régi szerelmem,
csendes alkony volt, a napkorong épp hajába bújt.

Eszembe jut, mikor még rólad írtam, tested vonalát
festette az égre néhány lenge faág,
de most sötét éj van szememben, hallgatok,
már túl nagy köröttem a csend,
a botló nappalok dobbanásán kívül semmi nesz,
ügyetlen betűm hiányod zsoltára lesz.

Tudnod kell, hogy magányos vagyok,
ezért elvitorláztam az asszonyillatú sehovába,
magukkal ragadtak a verejtékes áramlatok,
minden íz, ív, hajlat egy-egy kikötő,
és lám, újra rátaláltam víztükröt törő
szép arcodra, emlék-Sodománkba.

Nézz hát vissza, angyal,
vagy ha tudsz, rohanj velem,
még hányszor fog szoborrá vetkőztetni a hajnal,
hogy csak kővé vált fények legyenek gyönyörű testeden.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-23 15:50:55
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-23 18:07:56