A vasútépítő

Kovács János nem volt se jobb, se rosszabb

másoktól, nem félt, bátrabb se volt,

vasutas volt a szíve, lelke, teste,

s ha fáztak a gyerekek, tüzet csiholt,



disznócskát varázsolt minden karácsony

este a család kerek asztalára,

hat gyerek várta, leste, hogy húz elő

köpenye alól, csillagot a fára.



Mert varázsló volt. Pucér tenyeréből

tanszerek, cipőcskék, kabátok

bújtak elő a nyolctagú családnak.

Úgy büntetett, hogy mindig megbocsátott.



Mondom, vasutas volt, szörnyű háború

két sátán között dúlt Európában,

s őt sodorta családjával együtt

keletről nyugatra, vaksi homályban,



tűzviharban, veszélyes vizeken,

hullámhegyek és mély völgyek között

navigálta törékeny hajóját,

újra és újra, mindig költözött.



Vasutat épített. A vágányokon

zakatolnak a hosszú vonatok.

Mert biztonságos minden alkotása,

utaznak rajta kicsik és nagyok.



Most századik születésnapja van.

Ünnepeljük meg illő szeretettel!

Az égi vasút-építésre hívták,

ötvenhét éves korában ment el.



Azóta mindig visszavárjuk,

bár tudjuk, soha nem jön haza már.

Az égi vasutat felépíteni

rá ott is örökös, kemény munka vár.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-22 14:16:09
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-22 14:16:09