Repedés a falon

Csak fekszem itt,
a nagy fehér ágyon.
Csuklóm, lábam erős
pánt szorítja.
Bezártak.

Küzdöttem ellenük,
legyűrték vézna
testemet.
Azt mondták,
elmém beteg.

Régóta itt vagyok,
fehér lepedők
fedik be szörnyű
látomásaimat.

A plafont bámulom
egyre kitartóbban,
soha meg nem unó
kábulatban.

Repedések futnak
kacskaringós vonalak,
mintha másvilági
lények karcolták volna,
sírföldes, töredezett
körmeikkel.

Rájöttem, rémisztő üzenet.
Szólnak hozzám,
nem értem mit
mondanak.

A vonalak mögé
látok, furcsa dimenzió,
egy rejtvény, melyet meg kell
fejtenem.
Patkányok apró lábának
neszezését hallom.

Ők tudják, hogy megvert,
egy szobába zárt, hol
bomlott agyú őse gyilkolt,
ártatlan asszonyokat.

Meglátogat mindig.
Szája mosolyra húzódik,
érzem a leheletét.
Bűzös és rothadó az a szag.
Tudom, egyszer magával ragad.

Azt mondja szeret,
nem bírja nélkülem.
Fogadjam meg jó tanácsát.
Gyermek vagyok, ki nem tudja
mit akar. Ő majd vigyáz rám.

Holnap haza mehetek.
Az orvos szerint szépen javulok!
Monoton mondom,
amit hallani akar.

Ma éjjel  a repedések szóltak hozzám.
felkeltem, és követtem ívüket.
A férjem holnap értem jön, hogy a
szobába zárjon, hol eszem vesztettem.
Tudom hogyan végezzek vele.

A patkányok segítettek.
Kis méreg a teába, meg kell védenem.
Régóta szól hozzám, bennem.
A gyermek, kit hordok, élni akar.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-19 10:09:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-19 10:09:23