Magány
Száz év rút magánya,
telepedett homlokomra,
Süket csendben, éjfélt ütött
ott lent egy toronyóra.
Csak álltam kirekesztve
a végtelen kör közepén,
eltékozolt darabokban foszló
életem.
Nem tudom mit tegyek,
miként találjam meg a békét.
Meglelem a helyet,
ősi vallások fészkét?
A kora tavaszi esőben
óriásfenyők fürödtek,
Lábam, ugyanazt az ösvényt
gyűrte maga alá.
A hatalmas hegy lágy,
nőies körvonala előtt,
az azúr mélységben,
kriptomeria-liget terült.
A békességet árasztó,
fátyolos égbolt alatt,
bambusz templom bukkant elő,
előtte fodros patak fakadt.
Fülemülék éneke,
fülemben csengett hidegen.
Alaktalan forgószél
súgta, menj haza idegen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-07-15 00:18:14
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-15 00:18:14
