Magány

Száz év rút magánya,
telepedett homlokomra,
Süket csendben, éjfélt ütött
ott lent egy toronyóra.

Csak álltam kirekesztve
a végtelen kör közepén,
eltékozolt darabokban foszló
életem.

Nem tudom mit tegyek,
miként találjam meg a békét.
Meglelem a helyet,
ősi vallások fészkét?

A kora tavaszi esőben
óriásfenyők fürödtek,
Lábam, ugyanazt az ösvényt
gyűrte maga alá.

A hatalmas hegy lágy,
nőies körvonala előtt,
az azúr mélységben,
kriptomeria-liget terült.

A békességet árasztó,
fátyolos égbolt alatt,
bambusz templom bukkant elő,
előtte fodros patak fakadt.

Fülemülék éneke,
fülemben csengett hidegen.
Alaktalan forgószél
súgta, menj haza idegen.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-15 00:18:14
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-15 00:18:14