Numero XLI



A zúgó díszizmúak

jajgatására

kinyíló öled,

függönye eltakar,

fényvédetten dűlök

az elektromos mezőre,

s megölve

a lepkék sárga

seregét,

gyűjtöm

langyos hasamon,

ha hiány ajkamon

az asszony tiszta nyelve,

ehetnék is most már

egy keveset,

de a csók ökumenikus,

s megrezzen ölemen

csendesen

a leányka vizelet,

te pedig elmész,

mint ahogyan a kolbász

legurul

a könyvespolcról,

a fürdőszobában szikkadó blúz,

a feledékeny cici-fészek,

gyűrődhet immár fejem alá,

nézlek még egy percig,

már

ezer éve,

s oly messze vagy,

hogy nem hiányzol,

- és a meg-vitézült

vitamin-herék,

letaszítva,

sliccek pólyáiról a gombokat,

tömődnek bátran

a széklet-idomítású svédasztal

legális zabálnokaihoz,

a magasodó,

hormonzavaros törpék,

a bugyogótulajdonosok,

az önmegvalósítás,

pályakezdő ágyékával csücsülik

köröttem,

az ingyen

csörgő

jövőt,

a Bartóktól folklórig menekülők,

az okos-szájszagúak,

dugdossák nyelvem alá

a meghámozott,

művelt flopit,

nehogy idejekorán baseváljak,

az autentikus-lobbi uszítására

ezek az éc-zsonglőrök,

pályázat útján

megeszik,

majszolva,

magomat,

arcomra borul

a szagodat őrző szoknya,

- ondóm csillagzó vitéze

keresd meg édesanyád,

csókom történésekor

úgy ég a szád,

mint a műanyag,

hajadból fűcsomót köpök,

hátamról hámlik

a hanyag ölelés,

púpomig nem ér föl ujjad,

diskurálnak körötted

vígan,

az autista politikusok,

- a pirkadati öngyilkolók,

sínekre szétszórt

deres papucsait próbálgatja

lábam

s az állam

ortopéd-miniszterei,

minden egyes meglesett után,

gyűjtik az esztétikai

adót,

a felismerhetetlenségig

szép

vagyok,

lift-íkú nélkül,

gyalog-ésszel

mész föl az emeletre,

veled szivárog frizurám,

fogam,

s létem,

mint a vonat,

megáll,

hull belőlem,

csengve,

csörögve

a cicomás csavar,

nehezen kapok csókot

és levegőt,

az ország leple alatt

matatom

hasadon,

fényét a magnak,

rozoga végbeled tátog,

a holtak faszához

sáros ködöt,

az Isten háta

mögött

cirógat szuszogó kompjútert

az ember,

fészekké zsúfol

amnézia-csókot

és installál

tavaszra,

tavaszt,

a magukban néma

a mással-hangzók,

diszlexiás klaviatúrán fürkészik

az elrejtett programot,

moccan a monitor,

s véle anyám

a horizont

alá süllyed,

- szerethettél volna jobban is,

én nem lestem ki

az intézeti nővérke

pináját,

tengődöm

tegnapi-papok

imáján,

Biblia szelíd

nyílásán

zümmög,

villámok rácsai mögül,

a hétfői,

színes

eső,

- hessegettem

a zöld legyet

a röffenő húsról,

a múltkor

megcsókolt az Isten,

és vittem

a templomi gyertyát,

vénasszonyok látták,

hogy tüdőmből

úgy csorog a tél,

mint öledből a gyermek,

hát ennyi a csoda,

a vacsora

remegve pihen,

- kedvesem,

úgy szeretném biccenő kontyod sarkát

szagolni,

és csúsztatni ujjamat

a cici elejéhez,

sürgősen lentebb érve,

most,

már hasadon tenyerem,

s kenyerem ez a vers,

mázsás lepke a szememen,

gesztenyék rozsdás levelei

hullafoltok

a havon,

hogyan is emelhetném

meglelencült rozoga

farom

a szemek

remek

csodálatára,

ölem öledhez

megölve érkezett,

zaklatott furunkulus

az ülepem,

hát ki segít,

mely asszonyi szándék tárja föl

a végtagok fogságából

a combok végleg beárnyékult zugát,

hogy rebbenhessék

füvek nedvétől bevonva

a pulzáló fióka,

- csicsergő repülőgép

a függöny mögött,

mélyül a program

és üresen pörög,

szaporodnak a gyerekek,

lárva bankok szája szétreped,

csetten a konszern krajcár,

tenyésztett combokon zizeg

dombortalanul,

a hölgyemény sereg,

donorom még nincs,

működik végre a lift,

haza-átültetést kérek,

görnyedve

radiátor melegéhez

popsid végleg kihűlt,

- reccsen üvege

kényes ablakunknak,

immár végleg magasan vagyok,

s alattam

a prototípus papok

legyet gyűjtenek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÉS LV. évfolyam 4., 2011.01.28
Feltöltés ideje: 2011-06-18 14:53:02
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-18 14:53:02