Szűkítem az időt
éjjelem és nappalom
távolságából lopok.
Keretek közé
feszítem álmaim,
mert a nagy idők
magukban hordozzák a
ráérünk még
fáradt szemű
ébredését.
Közben irigykedve
nézem ahogy
már Világon elalszol,
míg én vakon is
látom hogyan folynak egybe
a válaszfalak.
Végül összeérnek
majd a végek
s a sötétség lesz
örök világom.
