Szép asszonyaimnak

Az egyiket szeretem, a másikat nem,
mert halandó vagyok, nem félisten,
hát kiűztek a mennyből az angyalok,
ezért rojtoshasú felhőkön ballagok.

És ha egyszer újra földet érek,
szememben, remélem, ragyognak a fények,
s az emberek látják, honnan jöttem,
mert lángolni fog az ég mögöttem.

Bár lehet, azt hiszik, csak korai alkony,
de érzem, szeplős lányok várnak a parton,
és mindegy, hogy ezen vagy azon az oldalon,
a folyó közepén úgyis elsüllyed csónakom.

Így majd úszok az árral szemben,
életem szorongatva a bal kezemben,
a jobbal búcsút intek a tájnak,
és vállamra szomorú madarak szállnak.

Visszavisznek, fel a kékbe,
abba a borongós tengermélybe,
ott addig várok, míg kinő a szárnyam,
olyan apró fehér, amilyenre mindig vágytam.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-18 14:49:00
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-18 14:49:00