Csak játék volt

Amikor megöleltelek már ősz végére járt,
sárga rongyukat régen ledobták a fák.
Szomorú pókok vacogtak deres bokrokon,
szakadt hálójukon fehéres penész a köd.
Tudom, abba kellene hagyni mindent,
az ázott táj bürökszagú combjaira vágyom,
szeretni utcákat, ráncos hasú városokat,
az eső szálkás haját arcomhoz szorítani.

Várlak, mint házak az első hópelyheket,
hogy a tetőkön hideg virágok nyíljanak,
és befedjék a cserepek törött szirmait.
A kémények már füstöt köpnek az égre,
ellopva szánk kesernyésre harapott ízét.
A kitárt kertkapukon remegő várakozás,
mintha valaminek meg kellene érkeznie,
de csak a rozsdás sarokvasakon sír a szél.

Várlak, akár a tó tükre a mozdulatlanságot,
tudom, rianásai a Te sikolyaid lesznek,
és én visszaüvöltök mint a sebesült vad,
ha horpaszát mohó golyók marják.
Talán egyszer majd találkozunk,
mert nincs aki kiáltson kiásott ladikomnál,
gyermekként, orrát szipogva zsebkendőbe fújva,
hogy kezdjük újra, csupán játék volt az egész.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-13 02:46:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-13 02:46:23