Fáradt szatír
azt hiszem, most le kell ülnöm, mondtam,
mint egy fáradt szatír a nimfák előtt,
nem láttam arcodat, a kezeddel takartad el,
ne lássam zöldes szemedet, talán azért,
hogy az se legyen az enyém, ne legyen
a fojtogatásé, ne legyen a közös bánaté,
megint az erdőben vagyunk, látod és
te elhiszed a mesét, hogy nincsenek
szarvasok, csak kentaurok, fenn akad
a kezem az egyik kiálló faágba és nézed,
hogy szerencsétlenkedem lábujjhegyen,
figyeled a jajgatásomat, hogy mondjak
néhány hangosabb szót, legyek fenyegető,
legyek vadállat, ne csak a szépségedért
kergesselek, bántsalak, pedig te nem
szeretnéd, nem szereted, ha bántanak,
jól esik néhány szép szó, erőt ad neked,
ahogy éneked a fáknak, leveleknek,
folyónak, mindennek, ami az erdőben
van, mindennek, ami az erdőn kívül
van, de a dal helyett a kiejtett szavak
állati üvöltésbe fulladnak, miképp
fulladnék meg nyálamban, süllyedjek
el a vízben, sikolyok kergessenek
az erdő mélyére, örüljek belé és
nézzem a sárga, sárga, sárga tavat.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Mozgó Világ, 2011
Feltöltés ideje: 2011-05-12 17:18:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-12 17:18:33