Szánkóval hátra

végül lehozod a padlásról azt
az ócska, régi, gyerekkori szánkót
tiszta pókháló,
fájdalmasan reccsen,
ahogy felnőtt testtel ráülsz
mintha csak erre várt volna,
siklani kezd,
és hirtelen azt érzed,
folyamatosan fiatalodsz minden megtett méterrel
ismét tinédzser vagy,
majd gyermek,
és vidáman kacagsz,
ahogy suhannak melletted a fák egyre sebesebben

ideje megállni, gondolod,
de a szánkó csak száguld tovább,
a születésed előtti idők felé
riadtan veszed észre:
már túl kicsi a lábad ahhoz,
hogy leállítsd ezt az őrült szánt





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-25 16:27:21
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-25 16:27:21