Buborék

hús szigetelte langyos kamra a méh.
stabil üreshalmazunk metszetében
lassan fejlődő embrió leszek.
hogyan?

hogyan emelkedjek mindezen
felül, ha
hömpölygő viaszhullámok taraján,
megrendült néma csendben
kapaszkodom beléd?

mi sem erre születtünk; semmire.
csak elfogadni való ez,
ahogy a kék a zöldre dönti fejét,
tekintetünk a tarkónkba ér.

az elmúlástól görcsös arccal...
széttépni kéne a világ
óraszerkezetét!
hogyan lennék mindezen felül,
hogy ne bomoljak meg,
ha a mélységét látom?

minden sarokban haldoklik
valami belőlünk,
középen vezénylem magam
sorvadását,
hogyan emelkednék mindezen felül?
hogyan, hogy nincs az isten,
csak trükk?
hogyan, hogy én mégis elhiszem?
hogyan, hogy a valóság idétlen
alakjai, mint csukott szemű
gyermekek fogócskáznak
mindenütt?

hogyan magyarázzam el
a szeretet lényegét,
ha mélyen bele a semmibe
megszokásból üldözünk
egy megtépett ideált?

hogyan emelkedjek mindezen felül?
hogyan mondjak valamit rá,
ha sápadt arccal rákérdezel?
csak melléd tudok gömbölyödni,
mondd meg te!
vagy legyünk csendben,
hogy senki se hallja
a tehetetlen hallgatást(.)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-02 19:20:27
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-02 19:20:27