Költők napja

Nézz fel és látod: szürkén repedezik
a fejünk felett a felhőplafon,
átsüt rajta az a tébolyodott gázgömb.
Leszegett fejjel, hunyorogva járunk
a fényben, szemünk a semmibe néz
a napszemüveg jótékony homálya mögött.
Penészes szavaink a nők
jobb szívkamráján be, bal pitvarán ki,
mintha le se jegyeztünk volna semmit.
A zsebünkben pár rozsdás érmével,
a zakónkba ivódott, kimoshatatlan
kocsmaszaggal rójuk a bérházak közti
egérjáratokat, csorgó nyállal hajszolva
valami tollunk végére valót,
valami nyomdafestéket még megtűrő,
költőinek hazudott disznóságot.
Órákon keresztül járunk üresben,
míg aztán elsötétül a város,
éberebbek leszünk mi is, bátorságot hoz az este,
falkába verődünk, és miután meghallgattuk
egymás aktuális, versnek álcázott
egomániáját, mindezt persze
a konszolidáció köntösébe bújtatott
irodalmi rendezvény keretében,
mint valamiféle leszázalékolt
Artúr király posztmodern ködlovagjai,
ott, a műanyag kerekasztal körül
megvívjuk végre világra szóló párbajainkat
a nyelvvel, egymással, az agyhasadással,
néhány olcsó, sörrel telt Szent Grál
katartikus megtalálása után pár percre pedig
végre mindenki boldog és önazonos.
Régen elütötte már az óra az éjfélt,
mikor kisszerű Faust-alteregókként
örömmel eladjuk a lelkünk még egy pohárkáért, esetleg
tünékeny nők taktilis kegyeiért,
aztán lassan, észrevétlenül
fordul egyet ez a mocskos golyó,
minket is kiokád magából a kocsma,
ki a fényre, könyörtelenül, mi pedig lépkedünk,
bűneinket mindig a nyelvre hárító szélhámosok vert hada,
ki-ki megtér a maga papír- és dohányszagú
odújába, hogy azután valami őrült ördögkéz  
visszacsévélje az egész füstös felvételt,
és végtelenítve újraperegjen a félhomályos,
fekete-fehér filmtekercs.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-02 00:55:53
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-02 00:55:53