Lámpák (2.)

„Nem lesz semmi baj”
mondták, mégis féltem.
Még nem aludtam,
de a műtőlámpák fénye,
mint éles szike,
máris darabokat
hasított ki belőlem;
a valóság, mint kén,
úgy lobbant el bennem.

Később álmodtam magamról:
bőr, kötőszövet,
izom, erek és erek és erek,
testem működtető
kék-vörös huzalok
irdaltan mennyiségben,
nem csoda, ha eltéved
bennem az élet.

Fejem fölött monitorok,
rajtuk mozgó árnyak,
fehérben, mint az angyalok;
Műanyagpalackból csepegő
oldat: sejtjeimnek inni adnak.
Számok és görbék jelzik,
életben maradtam.

Könyökhajlatomon
rászáradt vörös folt:
vérlemezkék,
bódultan is látom,
rajtuk a monogramom,
csak ebből tudom,
hogy ebben a fehér ingben
ez a nő még én vagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-28 08:16:00
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-28 08:16:00