És súgta...

És súgta akkor: - Meg ne ismerd,
elveszíted. Hittem is, nem is –
azóta úgy tolom előlem
el, hogy minden ölelésemmel
messzebb kerüljön – szemközelbe:
lássam, s ne is, ha úgy akarnám –
s ő nem érti, mit miért teszek,
de hallom szélben, csöndben, éjben,
és mindegyik nappalon a szót:
- Meg ne ismerd, elveszítenéd,
belőled lesz, ha túl közel jut,
s észre sem veszed – nem izgat már,
az út felé – a semmi útja
lesz a részed, érkezésed az.
*
Mit miért teszel – ha magyarázat
kéne rá, mert nincs értelme, hagyd –
magától értetődő egyetlen,
ami a réten nyílik, és nincs
se több se jobb – akár te – nincsen más,
amit teszel, az úgy páratlan –
mint az ég fölötted, hogyha nézed,
vagy madárnak árnya rajtad él:
a pillanat vagy ég s a föld közt,
szíved akarna látni rajta túl –
szemedre már üveg borulna:
látszat messziket látszat közel hoz,
s csak távolodsz tettekbe fojtva
oly egyértelmű volt, mit itt hagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-21 22:19:48
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-21 22:19:48