Szentlélek tér, Óbuda


Macskakövek, köztük a föld, olykor már zöldet
hajtana, pedig február simítja napsugarak mögül,
és ez így megy, jóval előbb mint ideültem, s lesz ezután,
és újabb február, miből tavasz kikandikál, és én,
egyáltalán, miféle padról fogom nézni ezt az előorgiát,
amit nem fegyelmez szentháromságszobor, meg hála,
amelyet három évszázada a pestisnek ajánlva
imákkal szabadulva – ideemeltek, Óbudára.

Nincs ma ima, mibe’ hinnénk, higiénénk, vakcinánk
némítják szánkhoz a szívünk, anyagi kérdés az alázat,
ahova nem jut, marad a hókuszpókusz, szeretet, fohász van…

Rézsút jönnek az árnyak, testeket hoznak – tapodnak, tehát élők,
macskakövön billegnek a lábak, föl nem néznek a hármasságra,
kétségek közt virágzik a lépés, oly laposan, akárha földről kihajtó
ember másutt se lenne, mint út porában – és megosztja mással:

- Nézz föl, miféle előtavaszban fürdet az Isten, miféle koldusa
hozta neked, mosakodj; adj pénzt, hajlékom, fogam nincsen, munka se,
vedd úgy, én adom neked mind, mire úgy hiszed: vagyonod.

- Mert nem a pestis rontja életedet, nem a rosseb, a franc, meg a lepra,
burkoltabbak a kórok – az élet hozza magával, hogyha kevés az az élet;
nincs meg a mérték, értéket, ha mit élsz – kevesellsz – már el is illant.

- Fölnézel, föl a hálaadás szobrára, látni alig látod – oszlopnak tetejéről
a lángot idézi: napnak 'aranyja' fénylik anya és fia fején, de szemed rossz –
legfölül a galamb, s fény körüle.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-10 00:29:05
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-10 00:29:05