a csirkepaprikás és az újjáépített állomás

amikor még csak a pad volt
s a lesütött tekintetek
pásztáztak a kavicsok között
kezeink kerülgették egymást
csak nézegetni jártunk a henteshez
de azért szatyrot vittünk magunkkal
a húsnál is súlyosabb semminek
akkor még szép és különleges volt
az állomás málladozó fala is
s a dülöngélő kerítés árnyékában
bizonytalan csókok remegtek szánkon
s csak kivárhatatlanul lassan
értek össze a bőrök és a húsok
anyám gyűlölte elvágni a csirke nyakát
csak értem játszotta el a gyilkost
pedig én már akkor szerettelek
és sokkal boldogabb voltam tőled
mint a csirkepaprikástól nokedlivel
a leégett bőr mindig az apámé volt
addig kaparta a lábos alját
amíg anyám rá nem csapta az ajtót
s ha már elmentünk otthonról
megkönnyebbült az egész utca
mi ott soha nem jártunk együtt
nem is volt arra divat kéz a kézben
nem oda valók vagyunk mi ketten
nekünk ez a pad való s a kavicsok
ahol el lehet kerülni a tévedéseket
azóta sem értem mit szeretett
az ocsmányul megfeketedett bőrön
azt hiszem csak okot keresett arra
hogy magára hagyjuk a dugi italával
mi csak sétáljunk szép lassan
átkarolva szorosan a másikat
s ne felejtsük el melyik út vezet
az újjáépített állomás felé





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-09 19:52:54
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-09 19:52:54