Fohász
Most már mindennek vége.
Járni tanul a veréb.
Lassan hetvenegy éve,
hogy semmi sincs kivédve.
Elmélyülnek az árkok,
amiket átugrottam eddig.
Elkent bizonyosságok
fénylenek a szám körül.
Itt csak a zsebem ürül,
bár bennem minden felesleges.
Lehetnék akkor szellemes,
amikor másnak gödröt ásnak?
És vághatnék jópofákat
saját sejtelmeimnek,
pirosodik az ünnep,
ha komolyan veszem.
Megmohásodok, mint a kő,
mint egy szerkesztett temető,
egy félrerúgott agyvelő,
ha gondolkodik az ember.
Megraktak türelemmel,
mint egy mohó tüzet.
Nincs annyira december,
hogy mások fázzanak.
Fogadj be, formás feledés,
esküdj, hogy ennyi az egész,
mert cseperednek a kínok,
és elsírom magam!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Legyen valaki veletek (Budapest, 1970)
Kiadó: Magvető
Feltöltés ideje: 2010-12-17 08:04:52
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-17 08:04:52
