Decemberi zápor

(Z.Gy. emlékére)

December hetedike van. Visongva rohant tegnap ablaktól ablakig
a gyerek, vajon mit hozott a még igaznak hitt kedves idegen.
Egy éjszaka s már szóba sem kerül. Csak szobrai olvadnak
némán a nyelv alatt. Falat bámulok, rajta halálhíredet. Üzenőfal.
A legfrissebb üzenetek legfelülre kerülnek. Így praktikus.
Abban ami legfölül van biztosan megakad a tekintet.
Efféle falakról ismertelek. Verseidre kattintok. Nézem a fotót.
Egy tömbház szürke fala előtt állsz, felfelé, valahová a távolba nézel.
Hoppá. Emlékszem ezt írtad egyik versemre. Örültem, tudtam, tetszik neked.
Egyszer tán sörözést is terveztünk, már nem emlékszem biztosan.
Olyan az emlékezet is, mint ez a fal, ahol már csak harmadik
helyen van az a pár sor, hogy meghaltál. Egyik utolsó versedet olvasom.
Most kitakarja arcát az ismeretlen. Ki tudja mióta ült már ágyad
szélén, nem verted nagy dobra, micsoda nagyhírű látogatód van.
December hetedike. Tegnap zápor hullott a megenyhült egekből.
Nem való. Mondom magamban, nem illek ide, decemberben. A verebek
szemérmetlenül fürdenek a langyos pocsolyákban. Este lesz
mire hazaérek. A gyerek mesét néz, csokit eszik. A még igaznak hitt,
kedves ismeretlen szobrának utolsó darabkáit. Vár a gép. Nézem a falat,
már nem látszol Gyuri. Le kell gördítenem, hogy megtaláljalak. Már ott
sem vagy. Lejjebb kell mennem. Hoppá.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-09 09:13:59
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-09 14:01:02