Ábrahám istene

Véső az ész. Kövön karistol, kopog.
Ködös csúcsra mászik jelekre várva
az ember, de marad csak elátkozott.  
Kemény az isten kőtáblába zárva.

Kés a félelem. Szétvágja a szívet.
Ketten ballagnak a hegytetőre fel.
Hiába hajnal, csontba mar a hideg.
Minek vesszük vérét? De ő nem felel.

Drága istenünknek égő áldozat
hogyan lesz így apám? Megadja az,
ki beteljesít álmot és átkokat.
Isten. Kinek a vég, kinek a vigasz.

Néma a hegy, a szél fúj csak hidegen.
Ketten mennek lefelé. Két idegen.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-12-05 16:08:12
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-06 08:25:42