A parancsnok és a gumicsirke
A kád szélén áll. Szárnyatlanul, kopaszon, dülledt szemekkel néz az ég felé. A gumicsirke.
Parancsnok leszek éppen, de hiába játszunk. Mindig visszatéved a tekintetem. Ahogy peckesen és konokul nézi a fehér mennyezetet, mintha várna valamit. Istenem micsoda groteszk és idióta jószág. Röhögnöm kell, sírnom. Miféle elmében foganhatott. Kinek jut eszébe megalkotni. Ilyen nyomorult valamit. Amiről nem lehet levenni a tekintetet, nézni kell, muszáj nézni, meztelenül, dülledő szemekkel, ahogy áll a víz szélén, lenéz, ez a hatalmas gumicsirke, lenéz, de nem rám néz, valahová mögém, alám néz, a mélybe, a semmibe néz ez a nagy hülye jószág, mintha senki nem lenne ott. Elkapom a torkát. A fogaimmal tépem testét apró darabokra és szétköpdösöm a semmibe. De nem mozdul. Nem mozdul a kéz. Csak a szárnycsonkok sajognak, csak fantomfájdalom, a képzelet játszik. Játszunk. Én vagyok a parancsnok éppen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-10-21 07:49:13
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-21 07:49:13
