Egy gyermekről

Ha arra járunk – szólt –
benézhetnénk kicsihez;
távol otthonától
még sose volt.
Most itt állunk,
összepréselt, éles ajkak
színtelen falak.
Zavarban vagyunk,
de látni rajta, örül.
Még csak tíz éves,
túlsúlyos, hiperaktív,
ahogy mondani szokás.
Anyja egyedül neveli.

Az elején akadozik
beszélgetés. Tagjai
négy égtáj fele
egyszerre indulnának.
Lassan mozdulok felé,
porcelán világát össze
ne törjem. Idegen fonalakat
érintek: foci, vitézkedés.
Lassan enyhül, s már egyre
ritkábban bicsaklik
tekintete. Nem mondja,
de látom, ma is elvétett
egy passzolást, meg is
ütötték a többiek.
Ám végül ez is szertefoszlik,
együtt nevetünk.

Búcsúzóul futólag
végigsimítok arcán.
Közben igyekszem
egyszerű képeket
fölidézni:
olajfák előtt elszálló
pitypangernyőt,
szentjánosbogarat.
A büszkeséget, ahogy
nagyapám előtt
sikerült megemelnem
egy traktorvasat.
S már feled is minket,
csak int, s már libben
többiek felé.

Odakint a falnak dőlök,
Szívem, akár az a traktorvas.
Istenem, gyermek még!
S legbelül
remegő kagylóhéj, végig csukva
maradt szeme.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-20 08:34:10
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-20 08:34:10